2007. szeptember 2., vasárnap

C'est la vie

Tegnap este megint édesapámnál voltam. Napról napra jobban van, pénteken már kezdett nagyon unatkozni. Azt abból tudom, hogy munka alatt többször felhívott, hogy keressek ki valamit neki. Ezen felűl, az arcából a sárgaság már majdnem teljesen eltünt. Tegnap este még nem tudta senki megmondani pontosan melyik vírus okozta a besárgulását, csak annyit lehet tudni, hogy nem az "A". Hétfőn még egy gyomortükrözés is lesz és előreláthatólag szerdán mehet haza majd.

Szerdán nagy jövés-menés lesz szüleimnél, mivel édesanyám akkor indul temetésre az Alföldön. Tegnap hallottam, hogy egyik nénikém meghalt, hasnyámirigyrákban. Én is nagyon szívesen elmennék a temetésre, de a jövő hetem a munkahelyem kész agyrém lesz, vagy még annál több is. Nem is álmodok arról, hogy kivehetek egy napot is, hogy elmenjek a temetésére. Legfeljebb, egyszer elmegyek a sírhoz. Ilyen alkalmakkal döbbenek rá, hogy az életben nincs semmi állandó (kivétel az adó és a halál), vagyis az egyetelen állandó, az a változás. Az idő még a legjobb és legszebb dolgokat is tönkreteszi, szetszedi. Ami marad, azok az emlékek, legfeljebb fényképekkel és egyebbekkel erősítve. Az élet megy tovább. Ahogy mostanában szoktam mondani: "C'est la vie."

Nincsenek megjegyzések: